dadikovi blog: A szünet első napja

A szünet első napja
Kelt 2012-01-21 20:04:00, A(z) Napjaim kategóriában, 0 hozzászólás

Nagyon jól sikerült, izgalmas nap volt. Reggel elhatároztam, hogy rendet rakok a szobámban, de az lelkesedésem hamar másra irányult, amikor a nemes cselekedett kezdő aktusaként a fiókomat kinyitva ott egy, a szüleim által korábban oda rejtett, nekem címzett hivatalos okmányt találtam - már a megszólítás is nagyon impozánsnak tűnt nekem: "Tisztelt Adózó!". Apukám elmondta, hogy már majdnem kidobta, gondolván, hogy itten valami félreértés történt, hiszen én még csak diák vagyok, közel sem adófizető, mire minden állampolgári büszkeségem tudatában felvilágosítottam, hogy a nyári idegenvezetésből szerzett vagyonom után nekem bizony adóznom kell, adóbevallással, meg minden effélével, ahogy az lenni szokott. Valószínűleg soha többet nem fogok ekkora boldogsággal fizetni állambácsinak.

Az okmány gondos kitöltése után (sokat gondolkoztam, hogy az iskolai étkeztetés költségeit leírjam-e az adómból, aztán egy rendkívül nagylelkű gesztussal úgy döntöttem, hogy nem fogom, mehet az államnak mind az a párezer kemény munkával megtermelt adóforintom) nekiálltam fotógépet szerelni. Ugyanis kaptam kölcsön az egyik osztálytársamtól egy jó régi filmes (analóg) gépet, szereztem hozzá filmet is, de befűzéskor kiderült, hogy valami nem klappol a rendszerben, a képkockák számolására hívatott kis görgő nem igazán akar gördülni, megakad, széttépi a film oldalsó lyukacskáit (nem tudom, hogy hívják szaknyelven), és ugyebár a széttépett film már semmire sem jó. (Pár képkockát el is csesztem ezzel)

Szóval még ebéd előtt fogtam, és darabjaira szedtem a gépet, majd nyomkodtam, húzkodtam, és egyszer csak megjavult. Nem tudom, hogy pontosan hogyan, még az is lehet, hogy szét se kellett volna szedni hozzá, de persze egyáltalán nem bánom, mert csomó érdekeset láttam odabent, meg legalább megolajozhattam a dolgokat. Összeraktam, és fűztem volna be a filmet, de úgy tűnt, hogy nem működik (pedig csak béna voltam), és az egyik megoldási kísérlet során sikeresen visszatekercseltem (teljesen) a filmet a kazettába. Visszatekerni már nem tudtam, szóval most elvileg az semmire sem jó. Illetve elvileg meg lehet csinálni, csak el kell hozzá végezni egy elég bonyolult műveletsort teljes sötétségben (szóval mindenféle vizuális visszajelzés nélkül), ami kicsit problémás.

Ez egy kicsit bosszantott, de gyorsan újabb projekt után néztem, és újra kimatricáztam a telefonom hátlapját, az új verzió rosszabb és csúnyább lett, igazi sikertörténet (de egyébként muszáj volt már felújítani, az előző egy működésképtelen, hamar elkopó és lejövő konstrukció, ez talán jobb lesz).

Ezek után úgy gondoltam, hogy inkább nem csinálok több alkotó munkát, mert nem megy ez ma nekem, megnéztem két Lost-részt, meghallgattam párezerszer egy számot, utána pedig moziba mentünk, mi hárman, a tesók, azaz nővérem, öcsém és én, megnéztük a csizmáskanduros (ezt a szót a Firefox így javítja: puskadurranásos - zárójelbezárva) cukiságot, most meg itt vagyok, megírom ezt a posztot, utána már csak gitározni kéne egy kicsit és elolvasni mondjuk két fejezetet a Füves könyvből, és akkor már mondhatjuk, hogy megálljunk, mert itt van már a kánaán. Kedves feleim, aviszontlátásra!