Kelt 2010-09-02 19:24:00, A(z) Napjaim kategóriában, 0 hozzászólás
Most már lassan-lassan kezdek visszaszokni a kollégiumi élethez, de ez azért nem volt olyan könnyű. Bizonyos szempontból mondjuk olajozottabb volt a tanév első hete, hiszen nem munkások, építési törmelék, és zaj fogadott minket, mint tavaly (tudjátok, akkor volt a gimnázium felújítása), viszont akkor én ugyebár akkor egy hat fős szobában kaptam helyet, főleg a jó tanulmányi eredményemért, és azért annak a szobának a hangulata az ez évi harminc fős hálóteremével enyhén szólva sem vetekedhet.
Egyébként nagyon vicces, de tényleg sokat számít az időjárás is a hangulatomban. Eddig nagyon rossz, szürke idő volt, és ennek megfelelően nagyon nyomott volt a hangulatom is. Ma már kisütött a nap, és érezhetően jobban éreztem magam. Szóval, ilyen napok kellenének még
Az viszont már most is látszik, hogy nem lesz könnyű ez az év sem. Ha minden szépen megy, év végére egy földrajzérettségit, és még sok minden mást is a hátam mögött tudhatok majd, de ezekről elég lesz később írni, amikor már pontosabban is tudni fogom. A dolog egyébként akkor fog bedurvulni, amikor néhány hét múlva elindulnak a szakkörök. Mert rohadtul szeretem őket, és mindenképpen el szeretnék járni többre is, de hát tény, hogy a tanulástól veszik el az időt, ami azért egy szivatósabb héten eléggé necces tud lenni. Itt jegyezném meg stílszerűen, hogy holnap dogát írunk matekból.
Szeptember 3-án. LOL.
Egyébként most hétvégén Bakonykoppányon leszünk, rekollekción, majd beszámolok róla rendesen, hogy milyen volt. Remélem azért tudok még posztolni később is, mint most.


Új hozzászólás
Ugyanebben a kategóriában olvashatod:
KRESZ kedd, média szerda,2012-01-25 21:57:00
Sikerek és kudarcok,2012-01-23 15:23:00
A szünet első napja,2012-01-21 20:04:00
Tanulunk mint a güzü,2012-01-13 16:59:00
Ez történt 2011-ben,2011-12-31 16:46:00
Barátkarácsony és névnap,2011-12-30 22:47:00
Motor: DADIblog 1.0 | Kasztni: HTML, CSS
Copyright © dadikovi
Felhasznált programok: Gimp, Geany, Inkscape.