Kelt 2010-08-21 22:27:00, A(z) Elmélkedések kategóriában, 2 hozzászólás
Nem túl sok olyan budapesti lakost ismerek, akinek jó véleménye van a BKV-ról. A budapesti közlekedést fújolók miatt pedig már a vidékiek is tudják, ha netán Budapestre vezetnek útjaik, a BKV-tól félni kell. Ez a félelem gondolom én az extra-magas jegyárakból, a lassú járatokból, a hering-stílusú tömegnyomorból, vagy valami egyéb okból fakad. Az meg, hogy néhányan, de tényleg csak kevesen jó véleménnyel vannak erről az egészről, az csak azért lehetséges, mert nem utaznak annyit tömegközlekedéssel. Itt jegyezném meg, hogy úgy-ahogy én is ehhez a réteghez tartozom (mert én is nagyon keveset utazok).
Viszont a mai napom egyik csúcsélménye ugyanúgy a bkv-hoz köthető. Ugyanis ma el kellett mennem a legközelebbi bevásárlóközpontba, ajándékot venni öcsémnek, és nyaralási képeket előhívatni. Az ajándékvásárlás milyenségéből kifolyóan azonban ezt nem tehettem meg családosan, szóval én és a nővérem indultunk el egyedül. Autót vezetni persze egyikünk sem tud, márpedig az öt kilométeres távolságot legyalogolni a tűző napon nem szerettünk volna, szerintem lustaságnak ezt már nem lehet nevezni. Dehát ez 'Pesten nem is lehet probléma, mert hogy van itt nálunk egy ilyen [szó szerint is] drága-jó közlekedési vállalat, aminek a járatai behálózzák az egész várost, szóval gond egy szál se. Csakhogy, a család ingóságát képező vonaljegy-állományt már sikerült elhasználniuk anyukáméknak, amikor a (számomra egyébként rém unalmas) "Mesterségek ünnepe" névre hallgató kéz-, és iparmíves vásárra látogattak el a budai Várba.
Minthogy mi csalni nem szeretünk, mert az milyen csúnya emberi szokás, gondoltuk, elsétálunk gyalog a legközelebbi jegyárus-pénztárba, az csak másfél kilométer, és még útba is esik, probléma egy szál se.
Le is értünk a bódéhoz, persze ki volt írva, hogy zárva. Ezt mi persze meg is értjük, mert hát minek legyenek ott szombaton, amúgy is ott van az automata, minek végezzék még el szombaton is annak a munkáját; mondom, megértjük. Persze az automata más dolog, mint egy embertől jegyet venni, főleg, ha már kívülről látszik, hogy egy régi szerkezet, de azért bepróbálkoztunk egy 5-össel, hátha nem nyeli el. Pénz bedob, automata kiírja, halleluja. 10 es, ugyanez. Még egy tízes, százas, még ez is megy. Na akkor utolsó tételként egy kétszázasat is... kétszázas bedob, kar beakad, pénz beakad.
Erőteljes fizikai behatás, pénz bemegy, egy lyukkal alant már esik is ki a többi kíséretében. Halleluja, az elveszettnek hitt pénzünket visszakaptuk, de ettől még jegyünk nem lett, nyugodtan utazni nem tudunk.
Szóval elég annyi a dologhoz, hogy három vonalon keresztül blicceltünk, emelkedett pulzussal és adrenalin-szinttel. És, ha jött volna egy ellenőr, akkor oké, hogy nem lett volna jegyünk, de most komolyan, kinek a hibájából? Mi mindent megpróbáltunk, hogy jegyhez jussunk, de nem ment. Mondhatnák, hogy miért nem vettél jegyet korábban. De most komolyan, aki nem tervez ennyire előre már három nappal, az dögöljön meg? Mert kétmillió emberből nem hiszem, hogy csak néhány van, aki ilyenek miatt szívja meg. Szóval most már én is jobban meggondolom az "Amikor lehetközösségi közlekedés / mert könyezetbarátabb" véleményemet, egyrészt azért is, mert oké, hogy több ember közt oszlik meg; de azért egy busz károsanyag-kibocsáltása az egekben, szóval annyival nem is környezetbarátabb, másrészt meg ha rendszeresen utazik az ember, akkor nem egy ilyen esettel találkozik. Még jó, hogy bentlakásos suliba járok, ott nem kell annyit utazni (cserébe van kismillió hátránya, a többi, kismillió előny mellett, dehát mi nem ilyen az életben).


Új hozzászólás
inad: Vannak bunkó vezetők, de alapjában nem ők a hibások, az a sok pénz, amit a jegyért kifizetsz, nem nekik megy, hanem a cég vezetőinek (akikból háromszor annyi van, mint kéne), a vezetők azért sztrájkolnak, mert ők ebből tényleg aránylag kevesebbet kapnak, meg mert ők tudnak a leghatékonyabban sztrájkolni (ezt a fél város megérzi)...
Nálunk sincsen szerencsére sok ellenőr, engem még egyszer sem kaptak el ^^
3 vonal bliccelés? Nekem jó nagy mázlim van, mert az iskolám felé vivő buszon nem járnak ellenőrök, a villamoson meg ritkán lyukasztok.
Na jó, nem mindig voltam ilyen, de a folyamatos sztrájkok egy pixelnyit mindig feljebbküldik az agyvizemet. Aranyárban mérik a jegyet, aztán meg ráülnek a pénzükre, mondván hogy őnekik bizony fizetésemelés kell. Akkor még nem is beszéltem arról, hogy 10 buszból minimum 6 ezeréves Ikarus -egyetlen jármű a világon, ami tökéletes kompromisszumot hozott létre a lassú, a zajos és a büdös között-, és még abból sincs elég, hogy az intim szférádban ne legyen benne legalább 2 másik ember. Szóval felénk ezek vannak, már apám se volt jóban az ellenőrökkel. 
Ugyanebben a kategóriában olvashatod:
Tudásvágy,2011-12-03 16:07:00
Fordulópontok,2011-12-02 16:53:00
Hogy tetszik a rendszer?,2011-11-15 20:10:00
Mások élete,2011-11-02 23:32:00
Meghalt Pista bácsi,2011-10-06 20:28:00
Fikázás,2011-10-01 22:47:00
Motor: DADIblog 1.0 | Kasztni: HTML, CSS
Copyright © dadikovi
Felhasznált programok: Gimp, Geany, Inkscape.