Mega-respekt:
Lost - Eltűntek #2

Kelt 2010-08-16 23:49:00, A(z) Sorozatok kategóriában, 8 hozzászólás

Már amikor az első posztot írtam a Lostról, akkor is eltökélt szándékom volt, hogy írni fogok egy másodikat is. Az is igaz, hogy ez nem felhasználóbarát szempontokból történt, de meg kell értenetek, mert ez a blog valamilyen szinten az én naplóm is, és kíváncsi voltam, hogy mennyit változik a véleményem a harmadik évad utolsó része utáni poszthoz képest a sorozat utolsó epizódja utáni bejegyzésben. Végülis ez érdekes lehet nektek is.

Lost logo

Irodalomból tanultuk a kommunikáció modelljét, aminek az egyik legfontosabb eleme a csatorna. Ez egyrészt áll a kommunikációt átvivő közegből, másrészt egy bizonyos "közös valóságból", ami valamilyen képpen meghatározza az egész kommunikációt.

A Lost első két-három évadában csőstül jöttek a kérdések. Az alaphelyzet megismerése után hamar olyan különös, megérthetetlen jelenségekkel találkoztunk, amik nagyon is megindokolták a kérdést: mi ez a hely? A következő évadokban ugyan már válaszokat is kaptunk, azonban azok csak újabb kérdéseket vetettek fel. Végül az utolsó évadban kaptunk minden kérdésre választ, azonban, ahogy azt én már korábban is sejtettem, ezek az utolsó részig csak "lógtak a levegőben", nem állt össze a kép velük, mivel nem válaszolták meg a legfontosabb kérdést: mi ez a hely?

Ez a kérdés ugyanis igazán megismertette a "közös valóságot" is, azt a vonatkozás-rendszert, amitől minden értelmet nyerhetett.

Szándékosan mondtam, hogy "nyerhetett". Tudni illik a rendezők nem tálcán kínálták a választ minden kérdésre, szájbarágósan, ahogyan én azt korábban gondoltam, vagy szerettem volna. Ebben a cikkben például el lehet olvasni a szerzőnek szánt legjobb gyűlölködő tweeteket. A tweetek írói szerint a befejezés rossz, nem méltó a Lost-hoz, és hogy semmire sem ad választ. Ez persze nem igaz, bár ma, miután befejeztem az utolsó epizódot is, nekem is hasonló volt a véleményem, de miután elolvastam a rendező egyik nyilatkozatát: "A sorozatban minden kérdésre ott a válasz, csak meg kell találni [- vagy valami ilyesmi]", és a fórumokon is elbogarásztam kicsit, rájöttem, a befejezés éppen olyan, amilyennek lennie kell: kellőképpen elgondolkodtat, és ha elgondolkodsz rajta, akkor megleled a válaszokat is.

Kate, Locke, és Jack

Szeretném kiemelni a színészi produkciókat is. Én nem nagyon néztem korábban sorozatokat, de filmekből kifejezetten sokat nézek mostanában. Márpedig ezekkel a színészekkel eddig még sohasem találkoztam. Ennek ellenére bőven hozták azt a szintet, amit a "felkapottabb színészek" is. Nem hiába kapott Michael Emerson (Benjamin Linus), Terry O'Quinn (John Locke), és Matthew Fox (Jack Shepard) is Emmy-díjat. Nem azt mondom, hogy a Lost előtt tapasztalatlan színészek voltak, de abban biztos vagyok, hogy ezután a produkció után komolyabb helyeket is fognak kapni komolyabb filmekben. Őszintén szólva még nem volt olyan, hogy észrevettem volna, hogy, ejj, ez a színész mennyire fantasztikus, de az "ezerarcú" John Locke-ot például nem kis emberi teljesítmény lehetett eljátszani, az biztos.

Locke, a népvezér

Ha már az Emmy-díjakál tartunk, a sorozat kapott díjat legjobb alkotásként a dráma-kategóriában, illetve több részt díjaztak szintén a zenéjéért, amit egyébként nekem is ki kell emelnem, mert egyszerűen fantasztikus.

Tehát egy rendkívüli színészekből, és rendkívüli szakemberekből álló csapat, aki egy rendkívüli rendező keze alatt egy olyan sorozatot képes alkotni, amit sokan - nem minden alap nélkül - az évtized legjobb sorozataként említenek. És bár ennek a sorozatnak a vége nem pont úgy alakul, ahogy azt az elején, vagy akár az utolsó pillanatig gondolnánk, de ha valaki megfelelően utánagondol, érlelgeti magában, akkor rájöhet, hogy ez a befejezés valahol sokkal jobb, mint bármely más lehetséges befejezés. Azzal együtt, hogy egyébként sok kérdést nyitva hagy, nem válaszol meg, és az egész történetet titokzatossá, kérdésessé teszi. Tegnap ilyenkor még nem tudtam, hogy ma mit fogok gondolni a Lost-ról, még elképzelésem sem volt, és most meg azt nem tudom, hogy holnap ilyenkor mit fogok gondolni. De most van legalább elképzelésem.

És a készítők, elől J.J. Abrams

Most ugyanis azt gondolom, hogy a Lost egy hihetetlenül jó sorozat, amin sokat lehet agyalni, nem hiába. Van mondanivalója, nem is kevés. Van benne szó érzésekről, meg lélektanról, és azt gondolom, bele van téve minden, amit egy ilyen volumenű alkotásba bele lehetett tenni. Mert volt, hogy úgy hittem, sok benne az időhúzás, mint annyi más sorozatban, de sokminden nyer értelmet az utolsó évad után, ami korábban jelentéktelennek tűnt. Bravo a rendezőnek, tapsoljuk meg...

Sajnálom nagyon, hogy vége van. Goodbye, Jack!


Kommentek

Új hozzászólás




Írd be 5 és 3 összegét!


Re:Lost - Eltűntek #2
2010-08-18 11:29:00,dadikovi
Válasz

Egyébként nem szándékosan volt

Re:Lost - Eltűntek #2
2010-08-18 11:29:00,dadikovi
Válasz

Az én blogomon nem loveoltok semmit, itt csak lájk van !!!

Re:Lost - Eltűntek #2
2010-08-17 22:41:00,Potyiful
Válasz

áááá tee szivecskegyillkooos!!

Re:Lost - Eltűntek #2
2010-08-17 18:12:00,dadikovi
Válasz

Még annyit, hogy a fény adta Jacob (vagy ezer évig élt) és Samuel (sérthetetlen volt) erejét is, szóval amikor Desmond kihúzta a dugót, Jack már véresre tudta verni Locke pofáját xD, ugyanakkor Richard is elkezdett őszülni.

Re:Lost - Eltűntek #2
2010-08-17 17:54:00,dadikovi
Válasz

Okés, elmondom. Hogy még véletlenül se kotyogjak ki szpojlert, a továbbiakban, amit írok, a háttérszínnel azonos színnel fogom tenni. Ha szpojlert írtok, azt légyszi a "#CAF4CB" betűszínel tegyétek. (Ha ráviszed az egeret a kommentemre, akkor el tudod olvasni a szöveget). Na szóval:
A füst: Jacob-nak [a fény protectora] volt egy testvére, egy bizonyos Samuel, aki megtudta, hogy Jacob-bal vélt anyjuk valójában születésükkor megölte a valódi anyjukat, és Őket megtartotta magának, hogy ne kerülhessenek a "gonoszok" közé, akik valódi anyjukkal együtt szenvedtek hajótörést, és a sziget egy másik részén tanyáznak. Miután megtudta, Samuel elment a gonoszok közé, ahol különféle kutatásokat végeztek, a fényben rejlő energiák kihasználására (pl. távozni tudnak a szigetről - ld. Benjamin elforgatja a kereket, és Tunéziában ébredik fel). Amikor ezt megtudja Jacob, akit időközben anyja felruházott a saját tisztségével, így a fény védőjévé lépett elő, öccsét elviszi ahhoz a sziklához, aminek az üregében el lehet jutni a forráshoz, majd ledobja a lyukba Samuel-t, mondván, "tessék, ezt kerested, itt van...". A következő pillanatban fekete füst tekergőzik ki a lyukból, és tűnik el kattogás és nyikorgás keretében. Másnap Jacob megtalálja testvérének holttestét, de a füst tovább él, és bármikor bármilyen alakot fel tud venni (Samuel, John Locke, Hurley gyogyós haverja, stb.). Sokáig a sziget védőjének hiszik a füstöt ("védelmi rendszer"), de ez persze nem igaz, sőt, célja, hogy - akár a sziget elpusztításával is - kijuthasson a szigetről, és visszajuthasson egy emberi testbe.

A fény: Ezt már nehezebb elmondani, ez egy szimbólum, annyit tudunk, hogy a világ egyensúlyát hívatott fenntartani, és ehhez abban az üregben kell maradnia, ahol van. Erős mágneses tulajdonságai vannak, és végtelen energiát lehet nyerni belőle, és a Samuel-vezette rosszfiúk építettek is egy teleportáló-szerkezetet köré, amit később a fiúk nevelőanyja betemetett, de vagy egy évszázad múlva a Dharmások megtalálták, a negatív energiákkal telített lyukat, és a teleportáció, valamint az időutazás energiaigényét is fedezni tudták vele (ld. Orchidea-állomás). A "többiek" azt is tudták, hogy az Orchidea falát áttörve eljuthatnak a kerékhez (érdekes "egybeesés" - a kerék külleme megegyezik azzal a kerékkel, ami a Dharma - egy létező Indiai vallás - egyik fő motívuma.), és ezt elfordíthatva tényleg átteleportálhatnak egy Tunéziai sivatagos területre A fény miatt olyan fontos hely a sziget, mint amilyen.


Na, ezzel elnyertem Inadtól a leghosszabb komment címét asszem, és azt gondolom esélyes lettem a leghosszabb körmondat díjára is.
De legalább minden tudásomat kiadtam magamból

Re:Lost - Eltűntek #2
2010-08-17 14:50:00,Zselé
Válasz

Na akkor mond el nekem, hogy pontosan mi a fény meg a füst, mert sok más emberrel együt hülyn fogok meghalni

Re:Lost - Eltűntek #2
2010-08-17 11:25:00,dadikovi
Válasz

Hehh, a programozó hibájából ide nem írhatsz szívecskét, mekkoragáááz
Nem féészbúúk, és én nem a Márk Cukkerberg vagyok

Re:Lost - Eltűntek #2
2010-08-16 23:55:00,Potyiful
Válasz

I  LOST

Hasonló cikkek

Ugyanebben a kategóriában olvashatod:

Motor: DADIblog 1.0 | Kasztni: HTML, CSS
Copyright © dadikovi
Felhasznált programok: Gimp, Geany, Inkscape.

RSS (legújabb bejegyzések) | RSS (legújabb hozzászólások) | Jogok | Statisztikák