Mega-respekt:
A Nexus, az iPhone és az Android

Kelt 2010-07-30 11:51:00, A(z) Elmélkedések kategóriában, 4 hozzászólás

Még fél éve volt műsor, hogy a Google belép a telefonok piacára. Emlékszem, kiadta a telefonját, de nem volt az a kifejezett kasszasiker, ami főleg annak volt köszönhető, hogy a Google-nek semmilyen értékesítő hálózata nem volt gyakorlatilag, az egyes felmerülő problémákat nekik kellett volna kezelnie, de Support-juk egyáltalán nem volt. Ugyanakkor nem volt ez arányaiban rossz telefon, és egy mai indexescikk szerint az oprendszer-frissítés után még most is veri az iPhone 4-et.

De mivel a kasszasiker nem jött meg, az egyetlen eredmény az lett, hogy a többi telefongyártó, akik eddig a Google operációs rendszerére fejlesztettek, bedurcáztak. Volt, aki elkezdett saját oprendszert fejleszteni, persze ez nekik sem érte meg, de hát valamivel le kellett állítani a helyükre törekedő Google-t, aki végül meg is értette a célzást, és beszüntette a forgalmazást.

Csak kicsit rossz, hogy ezt úgy állítják be, hogy a Nexus One hatalmas baki volt, mert nem az volt, sőt, még most is az Android operációs rendszer emblematikus rendszere (nézzük meg egy-egy termék mobilra optimalizált változatának reklámját: Az iPhone 3Gs mellett egy Nexus One is mindig feltűnik...). Meg hát én eléggé beleéltem magam, hogy néhány év múlva már Google-telefonnal telefonálhatok, vagy akár Google laptoppal, Google Chrome-on böngészhetem a Google Maps-et, vagy a Gmail-t. Persze egyértelmű, hogy a szoftveres piac fontosabb a Google-nek, és ezért fel kellett adni ezeket az "álmokat"... csak ha meglátom, hogy Google Nexus One, még mindig kicsit sajnálom, hogy az egésznek úgy lett vége, mint a botnak... nem méltó ez ehhez a telefonhoz.


Kommentek

Új hozzászólás




Írd be 2 és 2 összegét!


Re:A Nexus, az iPhone és az Android
2010-07-31 13:00:00,dadikovi
Válasz

Kicsit árnyalja a helyzetet ez a cikk.

Re:A Nexus, az iPhone és az Android
2010-07-30 21:43:00,dadikovi
Válasz

inad: "külön-külön remekül, de együtt nem."

Nem egészen értem, hogy itt mire gondolsz. De a többivel tökéletesen egyetértek, egyébként. Múltkor olvastam a appleblogon, hogy az Apple platform nagyobb (pénzbeli) forgalmat generál.

Naná, de azt elfelejtették mondani, hogy minden sokkal drágább is, mint az Android-ra.

Szóval már szó sincsen semmilyen monopóliumról, Jobs meg tényleg eléggé el van szállva, főleg az ilyen "akkor ne úgy fogd!" típusú nyilatkozataival..

Re:A Nexus, az iPhone és az Android
2010-07-30 20:20:00,inad
Válasz

Az iPhone-nal az a gond, hogy az elemei külön-külön remekül működnek, de együtt nem. Jók az Apple cuccok, csak hát nincsenek már olyan monopolhelyzetben, mint az Ájfon berobbanásakor (ugyebár van már HTC és hasonló kaliberű szerkentyűk), és már nem engedhetnének meg maguknak ilyen malőröket. És akkor azt még nem is mondtam, hogy Steve Jobs gyakorlatilag tesz a vásárlóira. Persze nem ügyfélszolgálat ő, hogy minden e-mail-re választ küldözgessen, de még a legkisebb fáradtságot sem veszi. Holott az egész Apple-nek gyakorlatilag ő az ötletgazdája, szóval némi érdeklődés tanúsítása elvárható lenne tőle.

Re:A Nexus, az iPhone és az Android
2010-07-30 12:01:00,dadikovi
Válasz

És akkor ugyebár még van ilyen is...

Hasonló cikkek

Ugyanebben a kategóriában olvashatod:

Motor: DADIblog 1.0 | Kasztni: HTML, CSS
Copyright © dadikovi
Felhasznált programok: Gimp, Geany, Inkscape.

RSS (legújabb bejegyzések) | RSS (legújabb hozzászólások) | Jogok | Statisztikák