Kelt 2010-07-11 22:24:00, A(z) Napjaim kategóriában, 2 hozzászólás
Aki személyesen ismer engem, az tudja, hogy az egyre elviselhetetlenebb Shake-, és sorozatfüggőségemen kívül újonnan néha-néha felszínre tör a Tisza Cipő-mániám is, egy-egy elmés megjegyzés erejéig, legtöbbször olyankor, amikor cipőkről esik szó. Tény és való, hogy néhány osztálytársam hatására nekem ez a cipőmárka tölti már be lassan-lassan "A" Cipő szerepét, és ezért, akárcsak minden más számomra kiemelten fontos dologért, sokszor őrült vitákat is tudok vívni fűvel-fával.
Tegnap pedig úgy történt a dolog, hogy visszafele a BÚról, a népcsarnok után már apukámmal autóztam a városban, és Ő mondta, hogy akkor most meg fogunk állni valahol. Én először nem tudtam, mire gondoljak, aztán kiszálltunk, mentünk egy-két háztömbnyit, és akkor jöttem rá, hogy az Astorián vagyunk, szóval ez nem jelenthet mást, mint hogy a helyi Tiszaboltba igyekszünk. Be is mentünk, még nyitva is volt. Egyébként feltűnően sok ember volt, még franciák is, pedig róluk már igazán nem tudtam elképzelni, mit keresnek egy magyar handmade-cipő boltjában.
Szóval elkezdtem nézelődni, végre leszűkítettem két-három cipőre, mondtam is az eladó csajnak, hogy akkor valami ilyesmire gondolok. Ő meg megkérdezte, hogy tulajdonképpen hányas is a lábam? Én meg mondom, hogy 44-5-6 körül lehet valahol. A probléma itt bukott ki, mert azok, amiket néztem, már vagy három éves modellek voltak, és egy darabot nem gyártottak le azóta, néhány darab még volt ugyan, de nem az én méretemben. Hát, mit lehet ilyenkor tenni, mondta, hogy akkor nézelődjek arrafelé, mutatta is a polcot a szemközti falon. (Több választási lehetőségem a tépőzáras, ill. a velúr-modellek közt lett volna, de én egyiket sem szerettem volna) Hát, hát, hát, egyik sem volt az esetem, de az egyikkel egészen megbarátkoztam, fehér alapon barna csíkokkal, na mondom jó van akkor. Legyen ez. De nem lett, mert hogy az is elfogyott már. Akkor már nem sok dolog volt, ami ott tartott engem, de azért még gondoltam nekifutok egyszer, és egy hasonló darabra is ráböktem, hogy akkor ebből már csak összekaparnak nekem valamilyet. Hát, össze is kapartak, de a legnagyobb, ami náluk volt is szorított, úgyhogy mondtam, hogy köszönjük szépen, megyek is.
Még búcsúzóul megnyugtatott a kiscsaj, hogy ez az üresség a boltban nem állandó, mert hogy a nyári széria csak limitált-széria volt, és már mindent el is kapkodtak, viszont augusztus közepén jönnek az új modellek, viszont azok "színesek" (értsd: alternes szar) lesznek. Szóval most augusztus közepén visszamegyünk, meglássuk, mi lesz, aztán vagy Tiszában lépek be szeptemberben a suliba, vagy nem. Viszont ha egyszer lesz egy Tiszám, akkor itt a blogon is nyomát fogja hagyni, lesz poszt, meg link a "megarespekt"-felületen, amit most a "...kovi blog" írás fölötti részen képzelek el.


Új hozzászólás
Re:Voltunk cipőt venni
2010-07-12 13:47:00,Vivien
Válasz
Te kis cipőbolond/TISZA/..:P...
...
Ugyanebben a kategóriában olvashatod:
KRESZ kedd, média szerda,2012-01-25 21:57:00
Sikerek és kudarcok,2012-01-23 15:23:00
A szünet első napja,2012-01-21 20:04:00
Tanulunk mint a güzü,2012-01-13 16:59:00
Ez történt 2011-ben,2011-12-31 16:46:00
Barátkarácsony és névnap,2011-12-30 22:47:00
Motor: DADIblog 1.0 | Kasztni: HTML, CSS
Copyright © dadikovi
Felhasznált programok: Gimp, Geany, Inkscape.