Kelt 2011-01-23 23:51:00, A(z) zenek kategóriában, 0 hozzászólás
Adjátok meg a színháznak, ami a színházé, és a zenének, ami a zenéé - mondta Jézus urunk kétezer évvel ezelőtt. Ne higyjétek el, nem ezt mondta, de én most ezzel jól ki tudom magam magyarázni, hogy miért írok rögtön két posztot a nagy hallgatás után (terápia ez gyerekek, ne higgyétek el, bármi mást írok), ráadásul nekem már így éjfél előtt nem sokkal is elég késő van ahhoz, hogy sok hülyeséget beszéljek. Szóval két jó album. Mindkettő albumnak közös a sorsa. Van egy együttes, akiket rögtön nagyon megszeretek, aztán hamar rájövök, hogy van egy-két jó számuk, de semmi több, aztán két hét múlva rájövök, hogy nem is, mert van még ezenkívül mindkettőnek egy-egy albumuk tele jó számokkal. Ha nem több. Melyik ez a kettő?
Először csak egy számra figyeltem fel, amit nagyon jónak találtam / találok, aztán ahogy belehallgattam a többibe is, rájöttem, hogy ez tök király. Amennyire a Röyksoppot ismerem, ez a legjobb albumuk, és bár kell hozzá egy megfelelő hangulat, de azért tessék hallgatni. Megmutatom azt a bizonyos számot.
Ezzel az albummal még úgy ismerkedtem meg, hogy ez volt az utolsó komolyabb U2 album, és akkor ez a friss, ezt hallgassuk, de nem sokat vártam tőle, meg kell vallani. Aztán ehhez képest...
Ettől függetlenül a U2-ról még nem húztam le minden bőrt, ezt érzem, lesz még sok jó számuk, bár egyenlőre még keresni kell ezt, csak úgy nehéz lesz, ha folyton Röyksoppot hallgatok (Ezt az atombombásat már széthallgattam)
. Na mindegy, kívánjatok sok sikert hozzá, köszi.
Kelt 2011-01-02 00:06:00, A(z) zenek kategóriában, 6 hozzászólás
Vannak nekem jóféle zeneügyi tanácsadóim akik adnak nekem tippeket hogy merre meddig, és lépcsőzetesen adagolják nekem a szépet meg a jót. A legújabb felfedezett a Röyksopp nevezetű máignemtudommilyennemzetiségűdevalaholészakon banda (egyébként tisztáztuk a tanácsadókkal, akik egyen vannak és norvégok, lásd kommentek közt), akiknek a zenéje pont úgy teljesen új nekem, ahogy anno új volt a Muse is. Egyenlőre nézve ez azért nem az a fajta "szerelem" , mi az elébb említett banda esetében volt / van, de a számok hangulata újfent különleges, és szerintem ha sokféle zenét hallgatunk, az jobb, mint ha egyfélét. Szóval nem mondom, hogy a jövő hónapot Röyksopp-mámorban fogom tölteni, de egy-két számuk tuti megy fel a telóra, aminek mondjuk pont meghalt a Zenelejátszója, de megpróbálom megrepairingulni, már ha nem leszek túl lusta hozzá. Megmutatom az első számot, amit hallottam tőlük, és amire azt mondtam, hogy hűha, ez király.
Kelt 2010-12-31 00:10:00, A(z) zenek kategóriában, 0 hozzászólás
Egyik kedves ismerősömtől kaptam karácsonyra (és nem hülyülök
) egy Black Sabbath albumot, amit valamelyik nap be is toltam a pléjerbe, és meghallgattam néhányszor. És alapjába véve tökre tetszik, nem azzal a fajta rajongással, amit mondjuk egy Muse produkál, inkább az a Nirvana-típus, aminek az összes száma hoz egy szintet, ami lehet hallgatni akármikor, de legtöbbször rosszkedv esetén, meg amit a legjobban lehet vállalni a haverok előtt. Meg nekem már régóta tervem volt, hogy szétnézek Black Sabbath - Led Zeppelin irányba, szóval örültem nagyon ennek az ajándéknak, plusz tuti ki fogom még hallgatni sokszor.
Mutatok egy ilyen mindenki által ismert számot, hátha kedvet kaptok ti is:
Kelt 2010-12-27 20:46:00, A(z) zenek kategóriában, 0 hozzászólás
Na ma már minden felületen áradoztam Hans Zimmerről, szóval akkor itt is. Hans Zimmer egy zeneszerző, leginkább a filmzenéiről ismerhetjük. Akkor figyeltem fel rá először, amikor megnéztem a KungFu panda c. filmet, még régebben. Volt benne egy tök menő zenei téma, egy kínai stílusú (vagy valamilyen, amiről átlag nyugati ember azt gondolja, hogy kínai stílusú
) zene, ami többször is előkerült a filmben. Most a napokban újból rátaláltam a nevére, a Mr.Nobody c. film néhány betétdalát ő írta, egyébként a film teljes Soundtrack albuma nagyon tetszik, erről már írtam.
Ami most a J.J.Abrams - Christopher Nolan páros mellé emelte a szememben, az az utóbbi rendező úr egyik darabjához, az Inception-höz írt zenei anyag, ami szerintem az egyik, ha nem a legjobb filmzene, amit életemben hallottam. Tetszik a film is, de úgy érzem, nem a film szeretete ragadt rá a zenére is, hanem a zene tesz hozzá sokat a film minőségéhez. Őszintén szólva olvadozok ezekre a számokra, pedig fiúknál nem szokás, és tőlem is nagy szó, de hatalmas mestermunka a cucc. Tessék meghallgatni
Majd ki kell találni valami jó szót, hogy hogyan emlegessem ezt az Abrams - Nolan - Zimmer hármast. Meg a nevéből kiderül, hogy német, ami ugyebár plusz pont 
Kelt 2010-12-22 17:14:00, A(z) zenek kategóriában, 5 hozzászólás
Most két zene jönne igazából. Az egyiket már elég rég ismerem, de csak nemrég tudtam meg a címét, viszont nagyon tetszett már régebben is, meg ugyebár most is. Ez a lent látható Skorpions-szám. Most nem tervezem, hogy nagymértékű átnevelést kezdek Skorpions-ra is a szünetben, mert ugyebár először a U2-val kéne előrehaladni (de lusta vagyok), pedig van nekik másik jó számuk is (pl. a Wind of Change című).
Most jönne a dolog nyálasabbik része. Az alábbi szám még a tavalyi nyáron volt nálam menő asszem, bár most már lehet nem nagyon vállalnám bizonyos körök előtt. Mindenesetre nem rossz szám, azt gondolom.
Illetve már nem szeretném a gépeteket leterhelni további zenékkel, de esetleg érdemes még megnézni ezt is. Erről még annyit elmondanék, hogy van egy nagyon jó film, a Mr. Nobody, aminek ez az egyik betétdala; de úgy az egész soundtrack album nagy kedvencem lett, kábé. Ennyit a zenéről mostanában.
Kelt 2010-12-05 14:00:00, A(z) zenek kategóriában, 0 hozzászólás
Nahh, hát már korábban is írtam, hogy a Coldplay és a Muse után újabb kedvenc felé is szeretnék nézni, illetve hogy a keresés irányát a jútú felé fogom belőni. Bár a Muse-örület még nem ért véget, de valószínűleg karácsony tájékára már a U2 is legalább annyit fog ömleni a fülhallgatóból, mint az angol zenekar. Hangzására egyébként hasonló a Muse-hoz és a Coldplay-hez. Egyébként éppen mostanában gondolkodtam el azon, hogy milyen érdekes, hogy a Coldplayről és a Muse-ról is elmondható, hogy játszanak benne zongorán, gitáron is, és rendesen bele van rakva az énekesi produkció is. Hasonló a U2 is (sok lesz már az is-ből) eddigi ismerkedésünk szerint. Márpedig számomra sosem elég az ilyen együttesekből. De az a szerencse, hogy azért nem teljesen ugyanazok, vannak különbségek, és ez így van jól. Szóval egy újabb remek együttes, azt gondolom. (Rajongásba még egyenlőre nem kerül ki)
Kelt 2010-11-03 11:51:00, A(z) zenek kategóriában, 0 hozzászólás
Elnézést kérek; leszállok a témáról, csak még ezt hadd mutassam meg:
Elnézést a kicsit rossz minőségért.
Kelt 2010-10-29 17:22:00, A(z) zenek kategóriában, 7 hozzászólás
Meghallgattuk, megismertük, megszerettük. Kicsit még érlelgetjük. Egyébként ma ilyen Muse-nap volt.
(Módosítva: 2010. 10. 31.)
Kelt 2010-10-29 12:42:00, A(z) zenek kategóriában, 2 hozzászólás
Hát, ilyet sem csináltam még, de most megpróbálom összeszedni az öt, általam legjobban kedvelt számot. Nehéz feladat, mert van vagy 3-4 olyan album, amiket úgy komplettül rohadtul szeretek, de most törekedtem a sokszínűségre, és megpróbáltam minél több együttestől válogatni. Az eredmény nagyban fedi a valóságot, de ahogy ezt mindig el szoktam mondani, eléggé hangulat és/vagy körülményfüggő, nyilván valamikor egy zúzós Nirvana-számra van igény, máskor meg egy emocionálisan telített [pfff...] Coldplayre. Ettől függetlenül a legkedvencebbik öt számom jelenlegi állás szerint valahogy így alakul:
Abszolút a kedvenc számom, egy darab rossz élmény nem kötődik hozzá, viszont néha úgy érzem, hogy csupán ezért a számért érdemes volt megszületni. Egyébként a Coldplay X & Y c. albumában szerepel, amiért úgy egyébként is nagyon odavagyok. 2005-ben adták ki. (Kerestem klippet, de nem találtam)
Hát, erre a számra már sok mindent lehet mondani, hogy depis, meg hogy emós, de hát nekem tetszik, most mit csináljak... egyébként ez a "a könnyeim lemossák a szempillaspirálomat, úgy, hogy közben igazából én fiú vagyok" - stílus nem nagyon jön be, ami a videóból átjön, de a zene annál jobban.
Egyébként ezt hallgattam itt is.
Holtversenyben a másodikkal, egy nagyon jó hangulatú szám, szerintem. És ez már hivatalos klip lesz:
Ez az, amit egyébként egyáltalán nem mondok biztosra. A Nirvanának sosem volt olyan száma, ami nekem kimagaslóan tetszett volna, olyan inkább, ami nem tetszik annyira, de lényegében minden számát szeretem, és van vagy 20-30 szám, amit különösen is. Ezek kívül kiválasztani egy olyat, amit a legjobban, meg szinte lehetetlen. Illetve erre a bandára különösen igaz, hogy hangulatfüggő, hogy éppen milyen szerepet tölt be egy ilyen top5-féleségben. Mindenesetre most tartózkodnék attól, hogy az agyonajnározott Smells like teen spirit-et mutassam meg, mert vannak hasonlóan jó, vagy akár jobb számai is, amiket meg egy lapon nem említ vele a YouTube (szó szerint). És még azt kell tudni, hogy ez eddig az egyetlen olyan együttes, aminek utánanéztem a történetének is, mert volt idő, amikor tényleg nagyon érdekelt maga a banda, és persze főleg Cobain élete, személyisége, ilyesmi. Szóval most ezt a videót rakom be, mert szerintem ebből több jön át magáról az emberről, mint egy ugrabugrálós klipből:
Nagyon sok szám kívánkozna erre az ötödik helyre helyre, szóval, hogy igazságos legyek, egyiket sem választom. A Muse-zal én még csak ismerkedem, de annyi oldalról hallom, hogy mennyire jó, hogy most már egyszer tényleg betolok magamnak egy playlistet, és végighallgatom, hogy mik vannak ott arrafelé. Ezt a mostani számot egy osztálytársam mutatta nekem, szóval köszi neki. Nem tudom, hogy mennyire leszek jóban a Muse-zal (a hivatalos YouTube csatorna pl. nem engedte beágyazni a videót, ez rossz pont
), de mindenesetre ez a szám hatásos belépés.
A jövőben egyébként a Muse-on kívül még a U2-val szeretnék megismerkedni, a Nirvana-féle zúzós vonalat pedig esetleg kibővítem némi Led Zeppelin, és Black Sabbath-gyűjteménnyel, bár azért ezek zúzós számok, nem enyhén. Egyébként várom véleményeiteket a számokról, és ha valaki tud ajánlani ezekhez hasonlót, annak is köszönöm. További vitatéma, hogy szerintetek a Coldplay frontembere/zenészei meleg-e (én ezt innen gondolom), avagy csak langyos, és hogy akkor ez így most ciki rám nézve, hogy én ilyeneket hallgatok?
Kelt 2010-08-17 22:21:00, A(z) zenek kategóriában, 8 hozzászólás
Mint azt már valamelyik kommentemben elkotyogtam, elhatároztam, hogy megismerkedem a Linkin Park nevű rappes-rockos banda munkásságával, mert már korábban is volt néhány számuk, ami tetszett nekem (In The End, Numb, What Ive Done). Belehallgatva a számaikba inkább Hybrid Theory és a Meteora albumaik tetszenek, és e kettő közül is inkább az utóbbi. Ebben viszont vannak tényleg jó számok, és bár nem jellemző rá kifejezetten az a kiegyensúlyozott "minőség", vagy hangzásvilág, ami eddigi kedvenceimre, hogy bármennyit meghallghatok, csak nagyon nehezen tudok kiemelni egyet is közülük, hogy "ez a legjobb". Itt már bőven ki lehet emelni, de ha lehet, akkor tegyük is meg, mert azért az is vastagon hozzátartozik az igazsághoz, hogy ezek a számok meg nagyon jók. És, hogy ne ismételjem önmagamat, mutatok egy számot a már korábban felsorolt In The End - Numb - What Ive Done hármason kívül.
Egyenlőre inkább az itt megnevezett négy tetszik különösebben, de azért a többit is szívesen hallgatom. Mondjuk elképzelhetőbbnek tartom, hogy ezt az együttest is később "újrafelfedezem", mint a Coldplay-t.
Motor: DADIblog 1.0 | Kasztni: HTML, CSS
Copyright © dadikovi
Felhasznált programok: Gimp, Geany, Inkscape.