Mostanság zene-fronton kicsit állóháború alakult ki nálam. Új együttesek megismerése helyett inkább újrafelfedezek régi kedvenceket (így például rájöttem, hogy a The Rasmus-t boldogan is ugyanúgy lehet hallgatni, mint depisen [két éve]. Másrészt a már régóta kedvelt együttesek korábban nem ismert albumait hallgatom, így például meghallgattam néhány Feeder-albumot, de be kell valljam, nem igazán tetszettek, nem rossz-nem rossz, de azért a "mit hallgassak" kérdésre nagyon sok jobb ötletem van. Nem így történt viszont a Kasabian-nal, akiknek a napokban kezdtem el hallgatni az Empire című albumukat, ahol nagyon sok jó zenére bukkantam, a nagy kedvenc közülük ez:

És van még egy szám, amit mindenképpen meg szeretnék mutatni nektek. Először Plastik Józsinál találkoztam ezzel a számmal, majd kis idő múltán a tumblr-ön is felbukkant. Amennyire nehezen érthető, és szokatlan az elején, annyira nehéz megunni később. Fantasztikus szám, tényleg napokon keresztül hallgattam megállás nélkül (és még az sem tántorított el, amikor rájöttem, hogy nem happyend a dalszöveg vége, mert nem jönnek össze újra ). Enjoy:

Tavaly egy kicsit hamar, már októberben összeírtam, amolyan hagyományteremtő szándékkal, hogy abban az évben mik voltak a kedvenc számaim. Most már rendesen, az év utolsó hónapjában, folytatva a hagyományt megpróbálom megint összeszedni, ezúttal 2011 kedvenc zenéit. Régóta készültem már erre egyébként, és vicces visszagondolni, hogy (ahogy ez egyébként mindig lenni szokott), az egyes időkben hogyan képzeltem el, milyen zenéket fogok kedvencként kiemelni ebben a bizonyos Top5-ös posztban. Mert hogy a tervek persze mindig változtak, de mindig mások voltak, mint amilyen majd most a tényleges végeredmény lesz. Szóval, rántsuk is le a leplet:

1. Muse - Feeling Good

Kicsit a történet folytatásaként: 2010. október 29-én, 12:42 perckor megírtam a Top5 2010 című posztot. Négy együttes volt, amiket akkoriban hallgattam, és az első négy helyre ezektől az együttesektől pakoltam be a kedvenc számaimat. Az utolsó helyre nyugodt szívvel írhattam volna bármelyik számát ennek a négy együttesnek, de úgy gondoltam, hogy az milyenmár, meg sokszínűség, izé, így hát egy akkoriban nagyon új, mindössze egyszer-kétszer meghallgatott, de egyébként tényleg tetsző szám került az ötödik helyre, a Muse Undisclosed Desires című száma. Mielőtt elküldtem a posztot, meghallgattam még egyszer a számot, két hét után először, és igazából pont ez a két hét kellett hozzá, hogy "beérjen". Így újrahallgatva még sokkal jobban tetszett, mint előtte, szóval gyorsan fogtam magam, és elkezdtem módszeresen végighallgatni a YouTube Muse-playlist-jét. Majd felkúsztak az albumok a telefonomra is, és tulajdonképpen innentől már nem volt megállás, a kedvenc együttessé válásnak pedig az adta meg az utolsó kegyelemdöfést, amikor elolvastam egy Muse-ról szóló könyvet (Az univerzum lüktetése, vagy valami ilyesmi). Azóta a Muse a nagykedvenc, tudja is ezt mindenki rólam, a Muse-számok közül pedig, bár tényleg mindegyikért oda vagyok, talán ezt a Feeling Good-ot tudnám kiemelni. Talán kicsit kevésbé érdemli meg az első helyet, mint tavaly a White Shadows, de ez nem a zenén múlik, hanem rajtam, aki egyre több stílust / együttest hallgatok, és így egyre nehezebb válogatnom is.

2. The Killers - For Reasons Unknown

Ez már újabb ügy, a Killers-szel nagyjából nyár tájékán ismerkedtem meg, aztán az iskolaév alatt zárkózott fel a Muse mögé (inkább mellé), szintén minden számát baromira szeretem, meg aztán borzalmasan sok emlék is kötődik ezekhez a számokhoz, főleg azokból az időkből, amikor azzá váltam, aki most vagyok, szóval nagyon érdekes emlékek ezek, meg nagyon jó számok:

3. Coldplay - Brothers and Sisters

Na hát ez az, amiben egyáltalán nem vagyok biztos. Amit még nagyjából tudni vélek, hogy a Coldplay a harmadik kedvenc zenekarom, de hogy melyik számuk...? Nyilván a White Shadows, de az már tavaly volt, ráadásul idén felfedeztem egy új(abb) albumukat, az After After Before-t, és onnan ez a kedvenc számom. Meg persze ott van a legújabb album, a Mylo Xyloto is, onnan talán a Paradise lehetne nagykedvenc-gyanús, és persze azt hallgatom is rendesen. Viszont ez a Brothers and Sisters már régebb óta hallgatott, szóval mindenképpen jobban illik egy ilyen évzáró posztba.

4. Kasabian - Underdog

A Kasabian együttessel szintén nyáron ismerkedtem meg, szintén nagyon szeretem, szintén sok emlék kötődik hozzá, bár ezek sokkal felhőtlenebbek - legtöbbször a vonaton a belváros felé hallgattam Kasabiant, úgyhogy mind a mai napig olyan fílingem lesz tőle. Kicsit lazább, kicsit rockosabb, és nagyon jó.

5. Thirty Seconds to Mars - Night of the Hunter

Többek között a komplett U2 és Feeder együttest is félresöpörtem most (pedig nagyon szeretem őket) azért, hogy betegyem ide a Mars megnevezett számát. Tavalyi tanév végén ütött be nálam a Mars-őrület, aztán a nyár elején is mindig ez szólt egy ideig. Aztán ez eléggé lecsengett, pedig anno értük mentem ki a Szigetre, és mind a mai napig is nagyon tetszik a zenéjük - sajnos a telefonomról hallgatva jobban, mint élőben.

És amik kimaradtak...

Mostanában pont volt egy The Rasmus-másodvirágzás, bár ezt most már tényleg nagyon ritkán hallgatom, de mindenképpen kikerülhetett volna még a már említett Feeder és U2 is, valamint a Linkin Park-ot is nagyon szívesen hallgattam egy időben, persze mind a mai napig nagyon tetszett, aztán baromira illett volna megemlékezni a Röyksopp nevezetű együttesről, akiktől talán a "Remind me" című számot, vagy a What else is there-t emeltem volna ki, őket nagyon sokat hallgattam egy időben, főleg Pannonhalmáról hazafelé, egy időben még visszafelé is, nagyon tetszett, ma már gyakran szomorkás leszek tőle, mert hát olyan korban hallgattam ezt, amikor ez a visszautazgatósdi még kicsit sem volt vidám, bár néha még a hazautazás sem. És még két együttest a végére: van nekünk egy Foo Fightersünk, és egy Kaiser Chiefsünk, ezeket még nem nagyon hallgattam rendszeresen, de egyszer már szeretném rászánni magam, bizony. Ja, és eszembe jutott a Nirvana is, ezt sem szabad kifelejteni, bár mostanság már tényleg nem hallgatom gyakorlatilag, de azért néha még előkerül, és olyankor is tud tök jó lenni - meg hát mégiscsak ez volt életem első kedvenc együttese.

No mindegy, ezévre ennyit, Top5 legközelebb 2012-ben, ha nem lesz vége a világnak.

Jó rég volt már, hogy elkezdtem hallgatni, sőt, megszerettem a Coldplay legújabb albumát, a Mylo Xyloto - t. Ott voltam, amikor twitteren kiposztolták, hogy lesz egyszer majd egy új album, és amikor megmondták, hogy mi lesz a neve, ott voltam, amikor kijött az első Single-album Paradise címen, és amikor kijött az album, pár nappal később megszerettem, és végig is hallgattam. Aztán sokáig félre lett téve, és végül most, az őszi szünetben egyszer betettem hazafelé egy találkozóról, és akkor megéreztem, hogy "na ez most beérett", és onnantól a kedvenc albumaim közt tartom számon (mondhatnám, de már annyi kedvenc van, hogy ez nem jelent semmit). Kis érdekesség, hogy éppen ezt hallgattam, amikor ez a képem készült, a Móricz Zsigmond körtéren egyébként.

De hogy a lényegre térjek. Az album elkészítésében én egy amolyan kecske is - káposzta is - szándékot érzek, mert több számban egy fajta közeledés észlelhető a "populárisabb", könnyebben értelmezhetőbb zene világába, ennek jó jele például, hogy az egyik számban Rihanna hangja is felcsendül, aki ugyebár az egyik legismertebb előadója ennek az irányvonalnak szerintem (hál'istennek nem Justin Bieberrel készült közös szám).

Itt a szám, érdemes megfigyelni, hogy a korábban jellemző gitár-zongorához képest, itt milyen hangszereket (akarom mondani számítógépes effekteket) használtak, hogy mennyivel primitívebb a dallamvezetés (jujj, szakértősködöm, pedig mennyire nagyon nem vagyok az, bocsi), mint egy régebbi szám esetében, satöbbi. Viszont az efféle számok mellé felkerült a lemezre több, a régieket igéző szám is. Én feltétlenül örülök ennek, mutatok is egy példát:

Ez a keveredés (a régi, és az új) azonban sokszor egy adott számban is megtalálható, az egyik legszerencsésebb házasítás szerintem a már korábban Single-albumon kiadott Paradise, amihez ráadásul már klipp is van, nini:

Nekem egyébként nagyon tetszik az az albumban, hogy az első szám (inkább szösszenetnek lehetne mondani, és a címet adó Mylo Xyloto lett a neve) zenei motívuma (témája) többször is előfordul a többi számban, és így gyakorlatilag az egész album fel van fűzve egy dallamvonulatra. Nehezen, de megállom, hogy most ezt is beágyazzam, mert az otthoni gépem pl. már tuti ettől a három videótól is ki fog fagyni. Azért linkelek egy videót, tessék: http://www.youtube.com/watch?v=ZtuaLctBNg0

Na, ennyit mára, holnap otthon leszek, és blogolok szakadatlanul, addig is sziasztok, és hallgassatok Coldplay-t!

Szóval, már nagyon régóta szemezgetek a Feeder nevű együttessel. Először a tavalyelőtti nyáron, Meschedébe menet találkoztam az egyik számukkal, a Miss You - val, egy számítógépes játék betétdalaként egyébként, és már akkor is nagyon megtetszett. Aztán azon a nyáron kellő mennyiségben meghallgattam. Jövő év tavasszal aztán az együttes többi számára is rábukkantam, és gyakorlatilag már akkor széthallgattam az életművüket. Aztán felhagytam velük egy ideig, de mostanság elkezdett hiányozni a zenéjük, szóval úgy döntöttem, hogy elhozom a jó számokat legsűrűbben tartalmazó albumot Pannonhalmára, a Silent Cry-t.

Gyakorlatilag a tőlük hallgatott számok szinte mind erről az albumról származnak, noha, ha jól vettem ki, van egy ennél újabb lemezük is. Sőt. A wikipedia szerint (most néztem meg ), még öt albumuk van ezen kívül, azokat is mindenképpen érdemes lesz meghallgatni ezek szerint. Összességében, ez a zene már a korábbi időimhez tartozik, mostanában pl. a The Killers Day & Age, ami nagyon megy nálam, de ennek ellenére többször szívesen hallgatom a Silent Cry-t is, nagyon jó zene, csak ajánlani tudom.

És hallgassátok meg a fent linkelt Miss You-t is, mert nálam most éppen az megy! ))

Állítólag ma valami zene világnapja van, vagy miaszösz, úgyhogy úgy illik, hogy ide is kikerüljön némi zene, és szerencsére most került is egy a tarsolyomba. Október 24-én kerül majd kiadásra a Coldplay következő albuma, a Mylo Xyloto. Az albumról már meg is jelentettek egy Single albumot, Paradise néven, a címben szereplő szám pedig felkerült a YouTube-ra.

Érdekes szám, kicsit Justin Timberlake-es irányba sodorja az együttest, elsőre nem mondanám, hogy simán beleillik az eddigi számok közé (amik ugyebár zömében vagy gitáron, vagy zongorán alapultak, ez most meg ilyen szimfónikus-elektro-környék), de ez talán nem is baj, szép dolog az újítás, főleg, ha ilyen számokat eredményez; már pár hallgatás után is elég rendesen rá lehet szokni Jó zenehallgatást!

Nyáron kezdtem el komolyabban hallgatni a The Killers nevezetű bandát, akiknek már akkor nagyon megtetszett a zenéjük. Aztán akkoriban írtam is, hogy ez még csak az első roham, amit később majd valószínűleg valamilyen szisztematikusabb hallgatás fog felváltani. Ez itt Pannonhalmán meg is történt, ugyanis még otthon beoltottam a telefonomat az együttestől fellelhető zenékkel, amiket most nagy örömmel hallgatok is.

Azt is írtam akkor, hogy most már csak a kedvenc albumomról fogok írni, de nem igazán tudnék ki emelni kedvenc albumot, noha mostanára a Killers lett a második legkedvesebb együttesem a Muse után. Azért nem akkora szerelem, és tanulni is tudok a fejemben zúgó daloktól, de ez is nagyon tetszik nekem. Pár különbség van még azért, én pl. nem érzem olyan bőnek a felhozatalt a számokból, mint pl. a Muse esetében. Bár nekik is négy albumuk van (meg persze pár Single stb.), de kevésbé sokszínű a zenéjük, és van pár átfedés is, mármint egyes számok több albumon is fent vannak és hasonlók.

Szóval az albumok (és akkor most nem fogok track-listát írni, mert lusta vagyok rá, legyen elég az albumcím - kiadási év - és egy jó dal onnan):

Hot Fuss (2004)

Sam's Town (2006)

Sawdust (2007)

Day & Age (2008)

Hallgassátok, jó szórakozást!

Még olyan tavasszal kaptam az infót a The Killers nevezetű bandáról, de azt hiszem már tudni lehet rólam, hogy mindig kell egy kis idő, míg beérnek a nálam elvetett magok (de költői voltam, hahh), ezúttal is kellett pár hónap, de mostanság már naponta többször is lemegy a YouTube Killers-pléjlisztje. Ez még csak az első, koordinálatlan hullám, ezután lesz az majd, hogy megnézem, hogy milyen albumjaik vannak, és azokat hallgatom majd. Addig is akkor mutatok tőlük valami jót

Ezzel a számmal indul a már korábban beharangozott lejátszási lista, aminek egyébként minden elemét érdemes meghallgatni (szerintem).

Ha ez lecseng, akkor még a Foo Fighters-t és a Feedert (a tavaszi szünet nagy kedvenceit) kéne megismerni szervezettebben (albumok a telóra és hasonlók), új együtteseket most nem feltétlenül fogok megismerni, esetleg egy My Chemical Romance jöhet szóba (csak hogy tartsuk a rendet, hogy a nyári fesztiválokra fél évvel jöjjünk rá, hogy mit hagytunk ki, lásd Muse ). Aztán Szabad Európa Rádiót hallgatok még mostanság (már így a magyarok közül) , de csak pár számukat. És augusztus 27-én Pilvax Kávéház koncert Gyálon , juhú

Ennyi fért bele a mai posztba.

A: Hát hallod te elég érdekesen látod a világot...
B: Csak úgy érdemes, nem?

De, lehet...

Nálam ez valahogy úgy megy, hogy amikor a kedvenc zenéimet először hallgattam meg, sosem tetszettek különösebben. A Muse-ról is az volt az elején a véleményem, hogy oké, nem rossz, de azért nem hallgatnám. Aztán elmúlt fél év, és most imádom az összes számukat. Aztán mutatták nekem ezt a Linkin Park számot is (a legújabb albumról), nem találtam különösen jónak, most meg legszívesebben ezt hallgatnám újra és újra ... ebből lesz az, hogy majd pár nap múlva nagyon megunom, meg nem fognak tetszeni a koncertek, ahogy azt az egyik osztálytársam meg is jósolta. De addig még megmutatom nektek:

Nem írtam róla posztot, de múltkor láttam egy jó kis filmet, aminek az volt a címe, hogy Mr. Nobody. Emlékszem, akkoriban nagyon tetszett a film, szóval rendesen utánakerestem, hogy ki rendezte, kik szerepelnek benne, stb. Akkoriban hallottam először a 30 Seconds to Mars nevű együttesről, bár akkor még nem tudtam kibogarászni az angol szövegből, hogy milyen kapcsolatban állnak a filmmel (ők írták a film zenéjét, gondoltam). Aztán egyszer ajánlotta őket az egyik osztálytársam, mondván, hogy ez jó zene. És, ahogy ez lenni szokott, pár hónap késéssel, de végül el is jutottam oda, hogy meghallgassam az együttes egyik albumát - ez volt a This is War.

Röviden: az album lenyűgözött. Pár nap múlva már a leggyakrabban játszott zenék között volt, és hosszú egymásutánban hallgattam újra és újra - fogorvoshoz menet, vagy onnan vissza, sétálgatva kint a várkörön, vagy éppen hazafele. És bár továbbra is fenntartom, hogy a Muse a kedvenc együttesem (ezt erősíti az is, hogy múltkor elolvastam egy teljes könyvet róluk), de egyre jobban érlelődik bennem, hogy a This is War lesz a kedvenc albumom. Miért? Egyszerű: az album számainak átlagszínvonala rendkívül magas, és maga szerkesztettség is nagyon jó. Szóval sok jó zene van rajta, találó sorrendben. Persze nem fogom beilleszteni az összes számot (pedig érdemes lenne meghallgatni mindet), mert az merénylet lenne a rosszabb képpel rendelkezőkkel (pl velem) szemben, de azért kábé be szeretném mutatni az összeset.

Amit tudni kell, hogy az albumnál komolyan gondolták ezt a háború-dolgot, és bár az én szegényes angol-tudásommal keveset tudtam kihalászni az egészből, de a számok elég jól körüljárják a háború-témát, és nem csak egy Bombák földjén-típusú amerikai szemszögből, hanem egyszer elítélve a háborút, máskor bemutatva a küzdés izgalmát, és persze még sokminden mást, szóval a háborút nem szó szerint kell érteni. Amitől a szerkesztettség tényleg nagyon jó lesz, hogy az egész egy hullámot jár be, nyugodtabb, és felpörgetett zenékkel.

Az album egy kis felvezető-számmal indul, az Escape-pel, egy kis két perces dallal, aminek az első része egy emelkedés (mind hangerőben, mint dinamikában), a szám végén pedig elordítja a kórus, hogy "This is War" - remek kezdés szerintem. A második számmal aztán kezdődik maga a móka. Itt lehet meghallgatni: The Night of the Hunter. A következőt meg is mutatnám: (első pár másodpercet át lehet lapozni)

És a többi:

This is War - a címadó dal, az egyik "hullám" csúcsa gyakorlatilag.
100 Suns - itt egy kis megnyugvás következik, egy rövid szám, az előző levezetése, ha úgy tetszik.
Hurricane - az album egyik legjobb száma, illene beilleszteni ide, de inkább egy idézetet:

Tell me would you kill to save a life
Tell me would you kill to prove you're right
Crash crash
Burn let it all burn
This hurricane's chasing us all underground

Closer to the Edge - emelkedés megint...
Call to Arms
Search and Destroy
Alibi
Stranger in a Strange Land:

Néhol becsúszik pár vallásos utalás is ha jól értettem, aminek mondjuk én különösen örülök. A dolognak azért van szépséghibája is persze. Éppen amikor ezt írtam, belehallgattam pár koncertfelvételbe, amik mondjuk úgy elég szánalmasak voltak, szóval egyáltalán nem hozták az album szintjét... anno ez volt a bánatom a Coldplay-el, meg ez az, amiért a Muse olyan fantasztikus. Na de azért ez az album mégis csak fantasztikus...

És egyébként a Mr. Nobody-hoz onnan van köze a dolognak, hogy az együttes frontembere egyben színész is, és ő a főszereplő. Hoppá.

Oldalak